Létszikra - 4. fejezet

A fiatalok közt a hazaúton nem sok szó esett, mindketten a csodával határos módon visszatért Jazzt figyelték, akit látszólag nem érdekelt, hogy mi minden történt, egyszerűen csak jól érezte magát, szeszélyesen cikázott társai közt a szűk úton. Végül Űrdongó elfogadta a már egy ideje kifejezetten körülötte keringő Jazz kihívását, és mélyen zúgó motorral lendült támadásba. Őrült verseny, kergetőzés kezdődött, a két sportkocsi rémisztő manőverekkel szlalomozott a másik három, masszívabb jármű körül, igyekezve a másikat leelőzni. Akkor vettek csak vissza némileg a tempóból, mikor Acélfej helytelenítően rájuk dudált, majd egy villantással is megtoldotta közlendőjét, miszerint most már elég lesz a zabolátlan viselkedésből. A két fiatal Autobot, mint holmi megszeppent gyerekek, engedelmesen behúzódtak a jókora pickup mögé. Percekkel később kikanyarodtak az autóútra, és az öt jármű immár teljesen hétköznapi módon viselkedett.

Esteledett már, mire a fura csapat lefékezett a Witwicky-ház előtt. Judy éppen kilépett az ajtón, karján a ruháskosárral. Mikor felfedezte fiát a kertben, letette a kosarat a ruhaszárító mellé, és felé indult.

- Fiatalúr – kezdte szemrehányóan –, világosan kértem, hogy háromra gyertek vissza. Susan néni teljesen csalódott volt.

- Figyelj, anya, nem akartam…- mikor azonban elkapta anyja pillantását, tudta, hogy az nem is figyel a válaszra, mert már a járda szélén parkoló járműveket fixírozta.

- Ezek a barátaid? - kérdezte kissé mereven.

- Igen.

Judy végigmérte a kocsikat, egyiket a másik után, utoljára hagyva a Camarot.

            - Mi ismerjük egymást – biccentett kimérten, Űrdongó pedig barátságosan villantott. Az asszony egy pillanatig még gyanakvóan méregette az autót – sosem volt teljesen kibékülve a gondolattal, hogy egy űrből érkezett, sportkocsinak álcázott óriási robottal ossza meg a házát –, majd újra a fiára pillantott.

            - Kész a vacsora. Mikaela, örömmel látunk, ha kedved tartja csatlakozni. Megyek is, mert otthagytam bekapcsolva a tűzhelyet – ezzel sarkon fordult, és sietősen visszatért a konyhába. Az Autobotok láthatóan indulni készültek, járó motorral várakoztak az út szélén. Sam Űrdongó mellé lépett.

            - Van kedved itt maradni egy darabig? Egész nyáron itthon leszek, nem lennél egyedül. Persze, csak ha Optimus engedélyt ad. - Mindössze néhány pillanatot vett igénybe, míg az Autobotok egymás közt lerendezték a dolgot, majd Űrdongó a kövezett kocsifelhajtóra tolatott, mintha csak világ életében ott lett volna a helye. Sam elmosolyodott.

            - Tartok tőle, hogy ma még az udvaron kell aludnod, apa telepakolta a garázst, de holnap megcsináljuk a helyedet. – Dongó egy villantással nyugtázta. Sam közelebb lépett a többiekhez.

            - Köszönjük, hogy veletek tarthattunk. Igazán megtisztelő. És Jazz… nagyon örülünk, hogy újra itt vagy. Minden jót kívánunk.

Jazz egy rövid dudálással válaszolt, majd elkanyarodott a járda mellől, és beállt a lassan mozgásba lendülő sorba. Sam és Mikaela addig integettek barátaik után, amíg a sereghajtó Optimus hátsó helyzetjelzői is eltűntek a sarkon. Kettesben álltak a járdán, a távolba meredve, majd Sam a lányhoz fordult.

            - Tarts velünk! Azt hiszem, anya steaket sütött.

            - Köszönöm, Sam, de apám nemsoká végez a műhelyben, sietek, hogy összeüssek neki valami vacsorát. Holnap átjövök.

            - Rendben, szépségem. De óvatos legyél az úton!

            - Nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni – suttogta Mikaela, majd hosszan megcsókolta a fiút. Lassan hátralépett, mosolygott, majd pár lépéssel a verandán termett, felkapta otthagyott bukósisakját, felpattant a motorjára, és csókot dobva elhajtott. Sam régi-új kocsija mellé sétált, és az ajtónak támaszkodott.

            - Fantasztikus lány, nem? Még mindig alig tudom elhinni, hogy… - egy pár pillanatig még a távolba révedt, majd magához térve megpaskolta az autó oldalát.

            - Isten hozott újra itt. Remélem, nem bántad meg, hogy maradtál. Azt hiszem, holnap elugorhatnánk valahová. Most viszont rohannom kell, mert anya ideges lesz. Jóéjt! – Azzal Sam felszaladt a veranda lépcsőjén, és eltűnt a házban.

***

            Mikaela fékezett a cukrászda előtt, leállította a motort, és kilépett az útra. Megkerülte a kocsit, és az utas-oldali ablakon behajolva kivette táskáját, majd a napernyős terasz felé indult. Barátnői már várták kedvenc asztaluknál.

            - Sziasztok lányok! Bocs, hogy késtem! – Azzal leült az utolsó üres székre, retiküljét az asztalra téve. – Meséljetek valamit!

Barátnőinek azonban valami más kötötte le a figyelmét.

            - Hű, Mikaela, honnan szerezted ezt a kocsit? Irtó dögös!

            - Hát, egy barátom… izé, egy barátom adta kölcsön. Kipróbálni.

            - Nagyon állat! Ráadásul a Solstice nagyon ritka! Az expasimnak volt… hát, azért a kocsiért érdemes lett volna hozzámenni, kár, hogy egy seggfej volt az ürge.

            - Na de Bess!

            - Oké, oké, vicceltem. De Jeason tényleg egy seggfej volt! Na mindegy, a lényeg, hogy becsüld meg ezt a gépet! Ennek már lelke van!

            - Nem kétlem – mosolygott Mikaela. – Pár napja már nálam van, meg tudnám szokni. Egészen megkedveltem. Ha az a barátom eladja – mert tervezi, – lehet, hogy megveszem.

            - Életed legjobb döntése lesz, hidd el! Na de, mesélj, mi van Sammel? Olyan rég nem beszéltünk, minden részletet tudni akarunk! Ugye, hazajött már? Mesélj el mindent! – Míg a lányok belemerültek a csajos fecsegésbe, az ezüst sportkocsi elégedetten napozott a délutáni ragyogásban. Meg tudná szokni ezt az életet, legalábbis egy időre. Ideje, hogy kipróbálja, milyen hely ez a bolygó. És még előttük az egész nyár.


*Ez a történet most itt véget ért, remélem tetszett mindazoknak, akik követték. Legközelebb valami újjal jelentkezem majd :) (Ez a történet az egyik pillére lesz majd az elkövetkezőknek: a továbbiakban ezzel magyarázható Jazz későbbi szereplése)